A kerületünkben, ahol lakom, most volt a lomtalanítás. A szokásos főkefés titkolózással kezdődött, csak egy héttel a lomtalanítás időpontja előtt kaptunk értesítőt. Ennek csupán egy értelme van: mivel senki nem tudja, hogy mikorra várhatja a lomtalanítást, így nem is tud rá számítani - elviteti a lomjait mással. Ennek én vállalkozóként örülök, de mint polgár álságosnak tartom. Hiszen azzal indokolják a titkolózást, hogy ne túrják szét a halmokat a lomisok, viszont a kisebbségi "hivatásos" guberátorok úgyis tudják, mikor, hol lesz a lomtalanítás.
Egyébként undorító, amit a cigányok a lomtalanításkor művelnek. Még pár évvel ezelőtt is, csak autókkal jártak körbe, és szedték össze a használható holmikat és persze a fémet. De manapság kirakják a pereputtyot, akik őrzik a szemetet. Egyik ismerősöm korábban mindig járt gyűjtögetni, mert mindig talált valami érdekeset. Utoljára viszont azt történt, hogy talált egy fogast, amit el akart vinni, erre odalépett egy cigány, és közölte vele, hogy 1000 Ft lesz. Mire a barátom felháborodott, hisz nem az övé, sőt nem is kell neki, csak ha te akarsz valamit, akkor ő pénzért adja. Én azt mondom: mindenki viheti, ami kell neki, de azon túl nincs einstand. Az uzsorás és tolvaj szemlélet csak bennük van!!!
A másik: ha már ott ücsörögnek, és idejük van, szétszedik az elektromos készülékeket - hűtőt, bojlert, mosógépet, de a mocskot, a szigetelőanyagot ott hagyják. Ezeket a készülékeket nem is lehetne kihelyezni, nemhogy ott szétbontani. Ennél kevesebbért is milliós bírság jár egy vállalkozónak, de hát egyesekre nem vonatkozik a törvény.
De amiért az egésszel ennyit foglalkozom: a lomtalanítás első éjjelén az utcán álló Mazda E2200-as kisteherautómról lelopták a kardánt (!!!!!!!!!), a második éjjel a zárt kertemből a Kia K2700-as teherautómról a két tükröt! Bár nem lesz túl szalonképes amit leírok, de minimum GETTÓBA A TOLVAJ CIGÁNYOKKAL!!! És akkor még nem is szívemből szóltam!
Komolyan mondom én az egész lomtalanítást beszüntetném. Kultúr európai nagyvárosban nincs is ilyen formán lomtalanítás! Talán egy külön bejegyzést megér, hogyan zajlik ez pl. Berlinben vagy Bécsben. A német fővárosban külön lomos gyűjtőjárat van, amit igény szerint házhoz lehet rendelni, és egy jelképes összegért (6 euró/m3 !!!!) elszállítják. Bécsben pedig bizonyos mennyiség (azt hiszem napi !!!! 1 m3 hulladék) ingyenesen leadható a hulladékudvarokban. É nincs se mocsok, se cigányjárás...
És meggyőződésem, hogy olcsóbb is!